Kailan valamikor hajnalban aludhatott el. Laila az oldalán feküdt, kezét a feje alá húzta és figyelte, ahogy a fiú álomba szenderül. Fogalma sem volt, hogy a szellemek tudnak-e aludni, nem mintha szándékában állt volna. Bár egyáltalán nem érezte magát kimerültnek, sőt. Teljesen fel volt töltődve. Annyi mindent kellett még megtudnia erről a létformáról, de olyan kevés idő állt rendelkezésére. Vajon időben megtalálja a módját, hogy életben maradhasson?
Sok ideje nem volt töprengeni. A szoba levegője hirtelen lehűlt, ezért körbenézett a sötétben, de az ablakok zárva voltak. A hideg forrását kereste, de az orráig sem látott. Valami határozottan nem emberi tartózkodott ott, és minél tovább törte a fejét, annál ismerősebb lett neki az érzés. Aztán arra is rájött, honnan.
-Miért van itt? Nem elég, hogy megölt? –A földöntúli hang valahonnan a szoba túlsó sarkából felelt, vele egyidejűleg pedig egy szem villant fel. A fehér fény beragyogta a helyet.
-Érted jöttem.
-Felejtse el. Engem nem vesz rá az átkelésre.
-Tudom. Mind a kétszer elutasítottad az ajánlatom.
-Akkor most kényszeríteni akar?
-Nem. –Kis szünet következett, közben a világító szem tetőtől talpig végigmérte Laila-t, aki ettől megborzongott. Megesküdött volna, hogy a fickó elmosolyodott, bár semmit nem látott. Amikor folytatta, hangja szinte suttogás volt. –Nem.
-Akkor… -Laila szégyellte, hogy remeg a hangja, most viszont semmit nem tehetett ellene. A hideg a csontjáig hatolt, önkéntelenül is Kailan-ra nézett, de a fiú meg sem moccant. Talán nem érzett semmit mindebből.
-Számára ez az egész meg sem történik. Ezt csak te érzékeled.
-Miért van itt?
-Már mondtam. Érted jöttem.
-Én meg mondtam, hogy maradok. Nem kéne meghalnom.
-Honnan tudod ezt olyan biztosan? –a férfi hangja telve volt maró gúnnyal, még fel is nevetett a mondat végén, amitől Laila-ban harag gyúlt.
-Kössünk alkut, Laila. –ahogy elsuttogta nevét, még sokáig visszhangzott a szobában. Ettől a lány megint megremegett.
-Miféle… alkut? –valami határozottan szorongatta Laila torkát. De mi volt az? A hideg? Ha ez tovább folytatódik, nem fog levegőt kapni… Megdörzsölte a mellkasát, de ez sem segített. Mi a pokol folyik itt?
-Kapsz tőlem három hetet. Ha ez alatt nem találsz megoldást a… helyzetedre, velem kell jönnöd.
-És ha kikerülöm magát?
-Nem tudsz. Akkor már nem lesz miért maradnod. Három hét múlva a tested megszűnik működni, végérvényesen halott leszel. Ha a lelked addig nem lép át, szellemként itt ragadhatnál. De ezt te sem akarhatod. Hozzá lennél kötve. –itt a szeme által kibocsájtott fénysugárral Kailan-ra mutatott. –Nem tudnál semerre menni nélküle, te pedig iszonyodsz a korlátozásoktól. Ne is tagadd.
-Maga nem ismer engem. –sziszegte Laila összeszorított fogakkal.
-Jobban is, mint hinnéd. De most nem ez a lényeg. A szellemlényed egy év után semmivé válna. Többet sosem lenne esélyed újjászületni. Örökös szenvedés várna csak.
-Még az is jobb, mint meghalni értelmetlenül.
-A halálodnak oka volt.
-Mi? –csattant fel Laila.
-Nem mondhatom el.
-Hát persze. Tűnjön a fenébe.
-Elfogadod az ajánlatom?
-Ha négy hetet kapok. –A férfi keserűen felnevetett.
-Nem. Három hét.
-Miféle alku ez?
-Tekintsd inkább ajánlatnak. Ha mást kaptál volna, akkor ennyit sem kapnál.
-Rendben. Áll az alku. –morogta Laila. A fojtogató érzés azonnal megszűnt, mohón kapkodott levegő után. A meleg visszatért a szobába, ő pedig könnyes szemekkel Kailan-ra nézett. A gondolatra, hogy el kell tőle végleg búcsúznia, összeszorult a szíve.
Ekkor valami furcsa dolog történt. Ellenállhatatlan késztetés tört rá, hogy megérintse a fiú alvó arcát, mire észbekapott volna már ki is nyújtotta átlátszó szellemkezeit. Ami pedig ez után történt, meglepte. Energia áramlott át Kailan bőréből a kezére, majd végig az egész testét kitöltötte. Egyszerre volt a kapcsolat kellemes és túlságosan bensőséges. De nem húzódott el. Érezte, ahogy megtelik energiával, aztán hangok ütötték meg a fejét. De ezek nem tőle származtak, nem is valakitől, aki a szobában volt. A fejében visszhangoztak, egy fáradt női hang volt, valószínűleg Kailan-é. Nehéz volt, mire értelmes mondatokat is ki tudott venni, nem csak halk mormogást. A nő próbálta kirángatni a fiút a szobából, de észérvekkel képtelen volt hatni rá. Ez a balesete után lehetett. Őt emlegették. Ekkor képek is bevillantak, össze-vissza ugyan, annyit azonban segített, hogy össze tudta rakni belőle a történetet.
Jézusom. Kailan ennyire kiborult? A szenvedését ő okozta. Hatalmas adag bűntudat töltötte el bár tudta, hogy nem tehetett arról, ami megtörtént. Mégis magát tartotta felelősnek. Segíteni akart neki, enyhíteni a szenvedéseit, de hasztalan próbálkozott volna, a fiú úgysem hallhatta. Valamit tennie kellett. Elkeseredetten küzdött, hogy éreztesse magát, persze mind hiába. A várt csoda nem történt meg. Ekkor már végleg kezdett lemondani az egészről, mikor egy új érzés öltött testet benne.
Különös volt. Az energia, ami most már benne áramlott, mintha felforrósodott volna. Át akarta venni felette az uralmat, csak ő még küzdött ellene. Az egész egyetlen helyre koncentrálódott, vad ütemben a kezébe folyt, ott egy egésszé álltak össze és várta, hogy végre szabadjára engedje. Azonban félt attól, mit tehet. Eszébe jutott a kórházi jelenet, hallotta az üveg hangját mikor kirobbant, ezt pedig félt megkockáztatni ismét. Istenem, ha bántaná Kailan-t… De túl sok volt az energia. Szépen lassan maga alá gyűrte a lányt, aki még mindig nyögve tiltakozott. A fejében egy hang azt súgta, semmi baj nem lesz, csak engedje el magát. Képtelen volt megtenni. Mi lesz ha… Nincs ha! Egy határozott hang a fejében felkiáltott, szinte dühös volt, ő pedig megadta magát. Az energia zümmögve átfolyt rajta, majd egy titokzatos erő a fiú felé húzta. Megmagyarázhatatlan okokból, hagyta magát sodródni, míg az alvó test szépen lassan beszippantotta.
Kailan álmai nem voltak vidámak. Újra lepergett előtte az a pár nap, amit a szobájában kuksolva töltött, aztán Laila a kórházi ágyán, de mindig csak ezek ismétlődtek, néha megfűszerezte őket a baleset legszörnyűbb emléke. Aztán történt valami. Melegség töltötte el. Mikor már felébredni készült, végleg megadva magát a fájdalomnak, valami felmelegítette. Valami határozottan ott volt vele, és benn tartotta az álmaiban.
A kép ekkor megváltozott. Fehérré vált minden, olyan tiszta volt, mint a frissen hullott hó. Aztán kibontakozott a tető képe, ahova felvitte Laila-t és rájött, hogy a nagy fehérséget valóban a hó okozza. Tél volt, azonban őt nem borzongatta a hűs levegő. A peremhez sétált és várt. Egy hang azt súgta neki, most ezt kell tennie. Pár perc múlva egy halk neszre lett figyelmes maga mögött. Megpördült és… egy szőke hajzuhatag pillantott meg, aztán kék szemeket… Istenem, olyan volt, mint egy látomás. Gyönyörű és titokzatos. Az alak szinte áttetsző volt, a szája mozgott, mintha beszélne, a fiú azonban képtelen volt egy hangot is meghallani.
-Laila… ez álom, igaz? –A lány bólintott. Tett egy elkeseredett lépést felé, kinyújtotta a kezét, Kailan pedig örömmel fogadta el. Abban a pillanatban, hogy a bőrük egymáshoz ért, Laila valóban testet öltött mellette, többé nem volt áttetsző, olyan volt, mint mindig. Szemei hálásan csillogtak, még jobban megszorította a fiú kezét, aztán édes hangja is felhangzott.
-Istenem… Nem tudhattam, hogy erre is képes vagyok… Ó, Kailan. Úgy sajnálom, amin keresztül kellett menned miattam. –Fel sem fogta a szavakat, Kailan behunyta a szemét és most először megremegett. De nem a hidegtől. Hanem a végtelen nyugalomtól, ami a lány hangja hallatán töltötte el.
-Annyira aggódtam érted…
-Mondanám, hogy minden rendben lesz, de akkor hazudnék. Figyelj, nincs túl sok időm. Nem tudom, meddig tudok itt maradni, de kérlek, hallgass meg. –Mikor a fiú alig észrevehetően bólintott, Laila folytatta. Hangja, mint a selyem, úgy simogatta Kailan-t. Bármit meg tett volna, amire kéri. –Figyelj. Három hetem van, hogy felépüljek. Addig melletted leszek, minden nap. Ne… Ne szakíts félbe. Figyelj! Én csak egy szellem vagyok, nem láthatsz. Mondhatni… testen kívüli élményem van… Mindegy. Kérlek! Segíts nekem kiutat találni a halálból. Három hét múlva végleg át kell kelnem, ha nem találok megoldást. Tudom, hogy megmenekülhetek, csak azt nem, hogyan. Muszáj… Ugye hiszel nekem? Ez nem álom…
-De, hogyan…
-Tudom, hogy az egész nagyon zavaros. A helyedben én sem hinném el, de meg kell tenned valamit. Érdeklődd meg Mrs. Potts-nál, mit tud a lelkekről. Kérlek. Nagyon fontos lenne.
-Az a nő egy bolond…
-Kérlek!
-Rendben van. Megteszem.
-Köszönöm. –Laila hálásan felsóhajtott, és lehunyta a szemét. Kailan még órákon át el tudta volna nézegetni gyönyörű arcát, de ő is érezte, hogy lassan kifogynak az időből. Gyűlölte, hogy nem maradhatnak tovább.
-Most mennem kell. –fájdalmas kifejezés ült ki mindkettejük arcára, aztán Laila utoljára megsimogatta az arcát, a következő percben pedig valóban eltűnt. De ilyen egy álom. Sajnos a dolgok csak úgy eltűnnek.
Mikor reggel felébredt, valami oknál fogva először maga mellé nézett az ágyon. Persze üres volt. Miért is lett volna másképp? Gyengének és kimerültnek érezte magát, az okát viszont nem tudta. Valami történt az este. De mi? Valamire emlékeznie kéne… Mindegy, biztos nem volt fontos. Csak álom volt.
Felkelt az ágyból, megdörzsölte az arcát, de nem tudott magába több életet lehelni. Kutyául érezte magát. Mintha nem is alvással töltötte volna az elmúlt éjszakát, hanem futással. Mi a pokol folyik itt? Míg edzés után sem volt ki soha ennyire. Felállt, a fürdőszobába ment és már arra gondolt, beteget kéne jelenteni, hiszen lábra is alig tud állni. Émelygés fogta el, amikor csak lépett, és az sem segített rajta, hogy hevesen próbálta tagadni, vagy elterelni a figyelmét. Eltekerte a csapot, szándékosan hidegebb vizet engedett a szokásosnál remélve, hogy majd ez felébreszti egy kicsit. Mikor a hideg vízsugár alá állt, képek villantak be neki. Egy álom. Laila-val álmodott az este.
A lány arról beszélt, hogy szellemként mellette van minden percben, meg mintha említette volna, hogy beszéljen Mrs. Potts-szal. Kizárt. Az a tanár egy őrült. Felhorkantott és a szappanért nyúlt. Csak álom volt, semmi több. Miért kéne teljesítenie egy képtelen ígéretet? Nevetsége, miket ki nem talál a fantáziája mostanában. Fájdalom nyilallt a mellkasába, megdörzsölte azt a pontot, és a rosszullét rögtön enyhült. Nevetséges. Igaz?
Felöltözött, lement a konyhába, ahol anyja már várta a friss reggelivel. Leült az asztalhoz, belevágott a tojásrántottába, de szinte rögtön elment az étvágya. Határozottan nem volt jól. Itthon kéne maradnia. Valószínűleg az arca tükrözhette az érzéseit, mert anyja aggodalmasan fürkészte őt a konyha másik feléből.
-Kailan... Jól vagy?
-Én… nem is tudom… furcsán érzem magam… -Miss Estelle rögtön odament hozzá, tenyerét a fia homlokára tette és pár percig várt.
-Neked lázad van. Szerintem itthon kéne maradnod.
-Nem… Jól vagyok, csak… most… -Ami ezután következett, szöges ellentétben állt a kijelentésével. Szédülni kezdett, oldalra fordult, aztán öklendezni kezdett. De mivel nem evett semmit, nem tudott mit kiadagolni a gyomra. Remek.
-Maradj itthon. Menj fel a szobádba és feküdj le! Ez nem kérés! –anyja hangja szigorú volt, ezért ellenkezni sem mert. Visszaballagott a szobába, bár elég furán mozogtak a lábai. Kétszer is meg kellett állnia a lépcsőn egy kis pihenőre, csak az után mert tovább indulni. Becsoszogott a szobájába, és egy hálás sóhajjal lerogyott az ágyra.
-Hoztam neked egy kis lázcsillapítót. És ezt is tedd a homlokodra. –Anyja túláradó gondoskodással öltötte magára a nővér szerepét. Letett egy pirulát az éjjeliszekrényre, rátett egy vizes rongyot a homlokára, aztán nyakig betakarta és csak ezután hagyta el ismét a szobát.
Kailan felnyögött, kicsit arrébb húzódott az ágyon, hogy kényelmesebb legyen, aztán szinte azonnal elnyomta az álom. Mindig csak pár percre tért magához, de sosem tudott fókuszálni a szemével. Biztosan elkapott valami vírust. Ez annyira jellemző lenne. Ezért volt az a fura álma tegnap. Biztosan lázas volt. Hát persze. Ez megmagyaráz minden képtelenséget, amit hallott. Laila nem lehet mellette, ilyen csak a filmekben létezhet. Gúnyosan felhorkant, átfordult az oldalára és megadva magát a láznak ismét elaludt. Nem vette be a gyógyszert, kívánta, hogy a fájdalom átjárja, és a betegség teljesen maga alá gyűrje. Mert ez volt az egyetlen valóságos pont jelenleg az életében.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése